Élménybeszámoló a Rendőrség Lovas Alosztálya által megtartott őszi csapatösszevonásról

A Készenléti Rendőrség Lovas Alosztálya megtartotta a szokásos őszi csapatösszevonását, amelyen 5 nemzet képviseltette magát: jelen voltak 2-2 lóval a cseh, szlovák, szerb, szlovén rendőrség lovasai, valamint ló nélkül, megfigyelőként érkezett a belga delegáció.

Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata is meghívást kapott a jeles eseményre. A Polgárőrséget Valóczki Melinda (Ócsa Városi Polgárőr Egyesület) Conversano Fickó nyergében és Viszovszki Gábor (Arlói Polgárőr Egyesület) Szikrával képviselték.

Íme, közös élménybeszámolójuk:

„Hosszú utazást követően végre megérkeztünk Mezőhegyesre. Barátságos fogadtatás után lovaink elhelyezése volt az első dolgunk, ehhez minden segítséget megkaptunk. Szikra és Fickó szállása és ellátása is kifogástalan volt. A Lovas Alosztály állatorvosa, Dr. Garamvölgyi Mónika alezredes, akit a polgárőr lovas elméleti oktatásokról már ismertünk, most is készségesen ajánlotta fel segítségét a lovak körüli problémák esetén.

Nem volt sok időnk a kipakolásra, gyors átöltözés és nyergelés után máris a pályán kellett lennünk, hogy ellenőrizzék lovas tudásunkat, mielőtt beengednének a lovardai munkába a többi lovas közé. Nem sokkal az edzés megkezdése után pozitív visszajelzéseket kaptunk a rendőrség lovas edzőjétől, így önálló munkával folytathattuk aznap a lovaink szállítás utáni átmozgatását.

Az érdemi munka a következő napon kezdődött, és 5 napon át tartott. A forgatókönyv mindennapra hasonló volt: 7 órától reggeli, 8-kor eligazítás és aztán nyeregbe, déltől ebéd, majd ismét nyeregbe, a köztes időkben pedig nyeregápolás, felszerelések áttekintése, pálya elemeinek pakolása, ismerkedés, este 6 órától pedig vacsora. A szállásunk a gyönyörű Nonius hotelben volt, ahol minden a lovakról szólt.

Az oktatásokat Sziráczki Tibor r. főtörzszászlós, illetve Tomkó Tamás törzszászlós tartották. Az egyik edzés általában lovardai munka, míg a másik extrém oktatás volt. Az edzések baráti hangnemben zajlottak, mégis hihetetlen fegyelemmel és alázattal voltak az oktatók felé a lovasok. A négy-évszakos pályán gyakorolt lovardai alakzatok elemeit már ismerhettük Domoszlai Dániel nyugalmazott rendőr alezredes és Pénzes Gábor hagyományőrző huszár alezredes által vezetett gyakorlati polgárőr lovas oktatásokról, ezen alkalmak megfelelően felkészítettek bennünket és lovainkat e feladatokra.

Lovaink nem okoztak csalódást az extrém gyakorlatok során sem, hiszen mindent szemrebbenés nélkül tűrtek. Ez sem volt meglepő, hiszen a polgárőrség kiképzője, Nádai-Nagy Péter által tartott gyakorlati oktatások is rendszeresen tartalmazzák ezeket az elemeket: így ismert volt már lovaink előtt a szalagfüggöny, a nagy műanyag hordók, a lövések zaja, a füstgránát. Az ismeretlen maratonhajtás akadályain is kiválóan vizsgáztak lovaink.

Kivételes alkalom volt számunkra, amikor részt vettünk, egy közel 60 lóból álló csapatmozgásban, melyet Madarász Róbert őrnagy, a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának vezetője tartott. Itt gyakorolhattuk az 1-es, 2-es, 4-es oszlopokba, vonalba fejlődést, irányváltoztatásokat, tisztelgést, igazodást, stb. Ilyenre máskor nem lett volna alkalmunk, hiszen ennyi fegyelmezett lovat és lovast csak különleges körülmények között lehet verbuválni.

Az összevonás tetőpontja egy több száz fő részvételével zajló közös gyakorlat volt, amelyen részt vettek a Kutyás Alosztály rendőrei négylábú kollégáikkal is. Figyelemmel arra, hogy ekkor a tömegoszlatást, a rendbontók kiemelését, elfogását, migrációs hullám elleni tevékenységet gyakorolták, mi ebben nem vehettünk részt, de oldalról megfigyelve az eseményeket is tanulságos volt lovas szakmai szempontból. Bevetésre került vízágyú, valamint pirotechnikai eszközök is. Láthattuk, hogy ez kiváló alkalom volt a fiatal rendőr lovak képzésére, illetve az idősebb, már gyakorlottabb lovak edzésére is.

Sokat tanultunk ezen a képzésen, sok új emberrel találkoztunk és rengeteg történetet hallottunk a rendőrségi munkáról. Leginkább a „vidéki” kollégákkal alakult ki jó kapcsolat, Debrecen, Beregsurány, Nyíregyháza lovasaival, hiszen a lovaink egy soron voltak elhelyezve, így a legtöbbet velük találkoztunk.

Hálásak vagyunk a lehetőségért, mert ilyesfajta oktatásban az embernek nem sokszor van része. Az pedig, hogy elköszönésünkkor Madarász őrnagy úr azt mondta, hogy márciusban is szívesen látják a polgárőrség lovasait, azt gondoljuk, mutatja, hogy tudásunk legjavát adtuk, és reméljük sikerült helyt állnunk! Minden feladatot igyekeztünk maradéktalanul elvégezni, bizonyítva, hogy a Lovas Tagozatnak létjogosultsága van, valóban fejlődik, komoly feladatokkal is megbirkózik.”

Valóczki Melinda és Viszovszki Gábor

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn