„Célkeresztben a parlagfű” pályázat eredményhirdetése

2017. november 30.-án zárult le az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága által meghirdetett „CÉLKERESZTBEN A PARLGFŰ” országos fotó- rajz és plakát pályázat. A szervező bizottság által meghirdetett felhívásra 127 alkotás érkezett az ország valamennyi tájáról, valamint a határon túlról is.  A legtávolabbról Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthon lakóinak rajzai érkeztek.

A szervezők a pályázóktól olyan fotókat, rajzokat vagy plakátokat vártak, amelyek összefüggnek a parlagfű irtásával vagy a parlagfű elleni küzdelemmel kapcsolatos szemléletformálással, aktivitással, prevencióval.

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálta el, melynek során értékelték, hogy az elkészült alkotásoknál mennyire sikerült eredeti és kreatív módon megjeleníteni a parlagfű elleni küzdelmet, és figyelembe vették a pályázók többségében fiatal korából adódó egyéni kompetenciákat is.

A szakmai zsűri tagjai: Kőházi Mária, Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola művészeti igazgatóhelyettese, Erdős Viktória, az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi alelnöke, Mekler Tímea grafikus- és online marketing szakértő, Gábriel Géza, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-Felügyeletért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető-helyettes és Balogh Róbert fotóművész.

A zsűri döntése alapján fotó kategóriában I. helyezett: Bertalan Csaba, II. helyezett: Szebényi Polgárőr Egyesület, III. helyezett Kozmér Ágnes lett.  Rajz- és plakát kategóriában I. helyezést: Murányi Marcell, II. helyezést: Peresztegi Mirkó Marcell, III. helyezést: Peresztegi Hanna érte el.

A helyezettek járó díjakat ünnepélyes keretek között az OPSZ évzáró elnökségi ülésén fogják átadni a díjazottiaknak. A szervezők valamennyi pályázatónak postai úton küldik el a részvételért járó „célkeresztben a parlagfű” ajándékcsomagot.

Az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága köszönetét fejezi ki a pályázóknak a részvételért, és gratulál a díjazottiaknak az elért eredményekhez.

Gyügyei Lilian

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn