Baleset-megelőzési értekezlet Nógrádban

A megyei baleset-megelőzési bizottság éves értekezletén 2016. kampányairól, rendezvényeiről és a társszervek közötti példás együttműködésről számoltak be.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2017. február 21-én 10 órai kezdettel tartotta meg az elmúlt évi tevékenységét értékelő ülését a főkapitányság tanácstermében.

A társszervek képviselőinek jelenlétében megtartott értekezletet Ferencsik Raymond rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a baleset-megelőzési bizottság elnöke nyitotta meg, aki megköszönte a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség, a Magyar Közút Zrt., a Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete, valamint a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Salgótarjáni Területi Igazgatósága és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság eddig nyújtott segítségét.

Az elmúlt évben is példás volt az összefogás a baleset-megelőzés terén, de az eredmények javításához ebben az évben is szükség van a kölcsönös támogatásra.

Ezt követően a bizottság titkára, Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy beszámolt a 2016. évben a megye közútjain történt balesetek visszaszorítására, megelőzésére irányuló intézkedésekről, valamint ilyen célból megtartott programokról, rendezvényekről, kampányokról, melyek nagy sikerrel zárultak. Részletes tájékoztatást adott az ez évben végrehajtandó baleset-megelőzési programokról és kampányokról, valamint ismertette a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által vállalt országos szakmai közlekedésbiztonsági verseny tervezetét.

Kiemelte továbbá, hogy ebben az évben az óvodás és iskoláskorú, valamint a szép korúak védelme mellett nagyobb hangsúlyt fektetnek a személy-, és tehergépkocsi vezetők, valamint a 18-55 év közötti korosztály megszólítására és közlekedésbiztonságuk javítására.

Balesetmentes közlekedést kíván a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság!

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn