Az Országos Polgárőr Szövetség közleménye

Megyénként továbbra is több száz polgárőr áll készenlétben, hogy az elhúzódó extrém hideg időben segítsenek a rászorulókon.

Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke dr. Pintér Sándor belügyminiszter kérésére január 6-án mozgósította Magyarország valamennyi polgárőrét, hogy a zord időjárásra tekintettel továbbra is kiemelt figyelmet fordítsanak az egyedül élő, beteg, idős emberekre, akik nehezen tudják ellátni magukat, illetve végezzék el a ház körüli teendőket. Kérte az egyesületi vezetőket, hogy a településükön, körzetükben szervezzék meg az idős emberek soron kívüli látogatását, ajánlják fel a segítséget, különösen a tüzelő előkészítésében, a bevásárlásokban, a gyógyszerek beszerzésében, esetleges egészségügyi problémák megoldásában.

A polgárőrök a felhívásra országszerte megmozdultak, és január 21-ig több ezer órában láttak el közterületi járőrszolgálatot.

Az egyesületek a rendőrséggel, az önkormányzatokkal, a tanya- és falugondnoki szolgálatokkal, mezőőrséggel és a szociális gondozó szolgálatokkal minden megyében összedolgoznak, koordináltan végzik az önkéntesen végzett munkájukat.
Az elmúlt időszak alatt az ország számos pontján történt olyan eset, amikor a polgárőrök mentettek meg valakit a fagyhaláltól. Ezt elismerendő 2017. január 20-án dr. Pintér Sándor belügyminiszter miniszteri elismerésben részesített 4 polgárőrt.

A több mint 60 ezer polgárőr lelkiismeretesen és áldozatosan végzi önkéntes munkáját az állampolgárok és a haza javára.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn