Az Országos Polgárőr Szövetség karácsonyi elnökségi ülése

Kibővített elnökségi ülés keretében ünnepelte meg a karácsonyt az Országos Polgárőr Szövetség december 16-án a Készenléti Rendőrség tanácstermében, amelynek keretén belül az Országos Polgárőr Szövetség nem csak adott, kapott is ajándékot.

Az ünnepségen részt vett – többek között – Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Boda József vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának dékánja, Samu István, a Magyar Labdarúgó Szövetség biztonsági igazgatója, Károlyi László, a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország ügyvezető igazgatója és Pigler Isván rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság igazgatója.

Köszöntő beszédében Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a 2016-os évre visszatekintve változatosnak, eseménydúsnak, sikeresnek, jubileuminak és feszültségektől terhesnek jellemezte az elmúlt hónapokat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a polgárőrök jelesre vizsgáztak a bűnmegelőzés terén. A lakosok befogadták és elfogadták az önkéntes bűnmegelőzőket, akik példát is mutatnak szabadidejükben végzett munkájukkal. A közel tízmillió szolgálati óra keretében az országhatár védelméből is kivették a részüket a polgárőrök. A kiemelt hazafias cselekedetről a Csongrád megyei Közgyűlés is hálásan megemlékezett. A szolgálat mellett persze jutott idő az ünneplésre is: szinte mindenhol megemlékeztek a polgárőrség fennállásának 25. évfordulójáról. Végül az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a 2044 egyesület több mint hatvanezer önkéntes bűnmegelőzője nevében köszönetet mondott a Belügyminisztériumnak, az ORFK-nak, a Magyar Posta Zrt.-nek és a Hankook Tire Magyarországnak a kiemelt támogatásukért.

Erre reagálva Károlyi László kiemelte, a postai dolgozók biztonsága kiemelten fontos, és ennek biztosításában nagy szerepet vállaltak – a rendőrség mellett – a polgárőrök. Majd a postások köszönetét is tolmácsolva ötmillió forintos támogatást adott át Túrós Andrásnak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése nevében felszólaló Samu István hasonló dicsérő szavakkal illette a polgárőröket. Mint mondta, a 2013-ban kötött együttműködési megállapodáskor kitűzött cél megvalósult: a labdarúgás biztonságáért sokat tettek az önkéntes bűnmegelőzők az egész országban. Áldozatos munkájukat ötmillió forintos támogatással köszönte meg a szövetség.

A polgárőrök munkáját a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal és az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége elismerések és jutalmak átadásával köszönte meg, majd a nagycsaládos polgárőröket is külön köszöntötték.

Az ünnepség zárásaként tartott állófogadáson Papp Károly országos rendőr-főkapitány pohárköszöntőjében hangsúlyozta, az emberek és a rendőrség is mindig számíthat az önkéntes bűnmegelőzőkre, akik nyáron a turisztikailag frekventált helyeken ügyelnek a közbiztonságra, iskolakezdéskor a tanintézmények környékén segítik a gyerekek biztonságos közlekedését, emellett pedig egész évben részt vesznek a kiegyensúlyozott közbiztonság fenntartásában és az illegális migráció elleni fellépésben. Ennek eredményeként az ország területén sehol sem alakult ki közbiztonsági deficit, amit egy közvélemény kutatás során megkérdezett iskolák, önkormányzatok, civil szervezetek is megerősítettek. Hogy munkájukat a rendőrség segítse, az altábornagy bejelentette: a Balesetmegelőzési Bizottság ötven millió forintos támogatást nyújt 2017-ben a polgárőrségnek, majd megköszönte az önkéntes bűnmegelőzők idén végzett áldozatos, felelősségteljes és támogató munkáját.

Forrás: Ferentzi Tünde, fotó: Sebestyén Jenő

 

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn