Az óbudai ifjú polgárőrök első szakmai programja

A Budapest III. Kerületi Polgárőr Egyesület tagsága nagy várakozással tekintett a polgárőr törvény ifjú polgárőrökre vonatkozó szakaszára.
Örömmel és szeretettel fogadták azt a hét fiatalt, akik belépésre jelentkeztek, majd eredményes alapismereti vizsgát tettek és az elnökség felvette őket a tagok közé. A közgyűlés és az elnökség meghozta azon döntéseket, amelyekkel meghatározták a diákok egyesületi helyzetét, öltözetüket, felszerelésüket, majd megtervezték programjukat, bevonásukat a polgárőri kiegészítő feladatok végrehajtásába.

Az óbudai ifjú polgárőrök részt vesznek az ügyeleti szolgálatokban, egyesületi képzéseken (pl. újraélesztés, defibrillátor alkalmazása) és megmérették magukat – a polgárőr csapat tagjaként – a 2015-ös és a 2016-os kerületi Teljesítménytúrán is.

A szakmai program első állomásaként látogatást tettek a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságon.

A fiatalokat Rácz Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető-helyettes fogadta, majd tájékoztatta őket a kapitányság helyzetéről, eredményeikről és feladataikról. Az elismerés szavaival szólt a III. kerületi polgárőrök munkájáról, és örömét fejezte ki, hogy a jelenlevő fiatalok is csatlakoztak az önkéntes bűnmegelőzőkhöz.

A felmerült kérdésekre adott válaszokat követően Bukva Zoltán r. főtörzszászlós mutatta be a kapitányság objektumát, az általuk alkalmazott fegyvereket, eszközöket és gépjárműveket.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn