A felfeszített ajtónál érték tetten a betörőt a polgárőrök

A Munkácsi utca egyik éber lakója jelezte telefonon a sarudi polgárőrség vezetőjének, hogy gyanús mozgást tapasztalt a közelben lévő lakatlan háznál.

Elmondása szerint zörgést hallott a félkész állapotban lévő garázs felől, majd arra figyelt fel, hogy egy ismeretlen személy a lakóépület ajtaját feszegeti.

A bejelentést követően az egyesület elnöke, Dáné Krisztián és társa, Varga Zsolt azonnal a helyszínre sietett, ahol a lakás felfeszített ajtajánál tetten érték a késő délutáni órákban fosztogatni készülő bűnözőt. Az illető ekkor el akart szaladni, de a polgárőrök visszatartották, majd átadták az időközben odaérkező helyi körzeti megbízottnak. Mint a helyszínelés során kiderült, a férfi előzőleg már kutakodhatott a lakásban, de a polgárőrök megjelenése miatt semmit sem tudott zsákmányolni onnan.

A Tisza menti településen három évvel ezelőtt alakult újjá a civil bűnmegelőző egyesület, amelyen jelenleg húsz tagja van. Közterületi jelenlétükkel azóta nagyban hozzájárultak a közbiztonság erősítéséhez.

Sz. I.

Email this to someonePrint this pageShare on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedIn